1913 július elején pattant ki a botrány. Egy névtelen feljelentés nyomán indított széleskörű nyomozást a debreceni rendőrség egy szülésznő ügyében, akit angyalcsinálással vagyis a korban törvénytelen magzatelhajtással vádoltak. A szülésznő a kihallgatás során beismerte, hogy egy esetben hajtott végre ilyen beavatkozást, de hogy korábban is történt volna ilyen, azt tagadta.

A magzat elhelyezkedésének ábrázolása
Kenézy Gyula: Bábakönyv. Debrecen, 1910. (Forrás: hungaricana)

Minden egy névtelen levéllel kezdődött…

A levél 1913. július 1-jén érkezett dr. Hortobágyi Ernő rendőrfogalmazó címére.

„Tekintetes úr!
A Homok utca 11. számú háznál egy leány az anyja tudtával megsemmisítette a gyerekét, hogy ismét lány legyen.
Ebben igen csak egy bábaasszony dolgozott, mert ő szokott járni szobalányokhoz és polgárlányokhoz masszírozni. Így aztán elmasszírozza a gyermekeiket.”

Az ügy Bardóc András rendőrbiztoshoz és Szilvássy Béla detektívhez került. Gál Erzsébet volt a megesett leány, aki korábban a szülésznőhöz folyamodott, hogy „továbbra is kisasszony legyen”. A beavatkozás szövődményeitől még mindig szenvedett. Sikerült kinyomozni a pontos címét. Még a szüleivel lakott. Édesapja, Gál András talyisgásként dolgozott.

A debreceni Állami Bábaképző Intézet épülete (Forrás: Huszadik Század)

„sohasem volt ismeretségem senkivel”

A rendőrök nyomban vallatóra fogták a 17 éves, csinos arcú leányt, de ő mit sem akart tudni a dologról: „Kérem szépen biztos úr, én ártatlan vagyok, sohasem volt ismeretségem senkivel.” – bizonygatta Gál Erzsébettel. „Nohát akkor megvizsgáltatjuk az orvossal, az majd megállapítja!” – válaszolta a detektív. A rendőrorvos megállapította, hogy tiltott operációt végeztek rajta. Ezt követően ő sem tagadott tovább.

Beismerte, hogy viszonya volt egy honvéd szakaszvezetővel. A talyigásné és leánya együtt keresték fel Oskó Imréné okleveles szülésznőt, aki a Homokkertben a Domahidy utca 13. sz. alatt lakott. Oskóné a műtétért 120 korona tiszteletdíjat kért. Gálné lealkudta 80 koronára. A megállapodás értelmében a beavatkozásra 1913. június 18-án délben került sor „a tudósasszony házában”. Fél órát vett igénybe a műtét, utána a páciens haza mehetett. Egy hétig tartó betegeskedés után tudott egyáltalán felkelni az ágyból.

A beismerő vallomás után nyomozás indult a magzat után. A biztos és a detektív Gál Andrásék fáskamrájában egy nagy boroshordó alatt, fél méter mélységben egy cipős dobozban találták meg a maradványokat. A kihallgatások során Gál Andrásné azt mondta, hogy terve volt, hogy leánya magzatát elássa a Kossuth utcai temetőben. Minthogy leánya beteg lett, a fáskamrában temette el.

A terhelő bizonyítékok

Ezt követően keresték fel Oskó Imrénét, aki tagadta, hogy valaha is végzett volna tiltott operációt. Miután a kitartó nyomozók házkutatást tartottak nála, felleltek három darab, gázharisnyáról való drótot, amelynek az egyik végén horog volt, a drót másik része pedig ki volt hegyezve. Megtaláltak még három, sörtével ellátott kisebb drótot, kékkövet és különféle porokat, orvosságokat. Ezek a tárgyak kivétel nélkül szükségesek voltak a tiltott operációhoz. A bűnügyi osztályon a bizonyítékokkal való szembesítés során Oskóné megtört és beismerte tettét.

A nyomozás folytatódott

A szülésznővel való megismerkedés körülményeiről Gál András másik leánya, Salánki Ferencné (Csapókert, Mátyás király u. 47.) tudott felvilágosítást adni. Oskónétól a férje különváltan élt, de ő ajánlotta, hogy a neje nagyon ügyesen el tudja tüntetni a szégyent. A szülésznő elment Salánkiné lakására és vállalkozott a magzatelhajtásra. Eredményes működését így igazolta a tudósasszony: „A tél folyamán sok műtétet eszközöltem. Faluról is sokan járnak hozzám és mindenki meg van elégedve velem!” – mesélte Salánkiné.

Salánkiné beszélt Oskónéról édesanyjának és hugának. A Domahidy utca 13. sz. alatti házban, Oskóné több szomszédját is tanuként hallgatták ki. Ilyés Jánosné, Tardi Mihályné és Konta Mihály egybehangzóan elmondták, hogy az asszonyt naponta több nő keresi fel a lakásán, de hogy milyen célból, azt nem tudják, csak sejtik. Azt azonban határozottan állították, hogy Oskóné rendes szülési esetekhez nem szokott elmenni. Ezek a vallomások azt bizonyították, hogy Oskó Imréné rendszeresen foglalkozott magzatelhajtással, különben nem tudott volna megélni. A nyomozás során sikerült több asszony és leány nevét megtudni, akik régóta összeköttetésben voltak a szülésznővel.

A szégyentől akarta megszabadítani leányát. Gál Erzsébet betegsége miatt végül a Kenézy-féle klinikán nyert elhelyezést. Oskó Imréné csak ezt az egyetlen magzatelhajtást volt hajlandó elismerni. Letartóztatásba helyezték, 1913. július 5-én kísérték át az ügyészség fogházába.

Ann Lohman abortőr börtöncellájában, 1878 (Forrás: wikipedia)

Visszaeső bűnöző

Még nem ismert, hogy milyen büntetéssel sújtották vagy mennyi időre korlátozták 1913 nyarán Oskó Imréné szabadságát, de annyi bizonyos, hogy 1919-ben is szülésznőként praktizált és ezúttal a korábbinál sokkal nagyobb bajba keveredett.

1919 augusztus elején a rendőrség újra letartóztatta Oskó Imrénét, mert az általa elvégzett tiltott műtét egy debreceni úrasszony halálát okozta. B. Károlyné vérmérgezés tüneteivel került kórházba, ahol megállapították, hogy korábban tiltott beavatkozást végeztek el rajta. Utóbbit ő csak a halálos ágyán ismerte be. Megnevezte, hogy ki volt az a szülésznő, aki „ segített rajta”. A rendőri nyomozás ez alkalommal is megtalálta Oskó Imrénénél azokat a „tisztátalan eszközöket”, amelyek a halálos vérmérgezést okozták. A szülésznő a bizonyítékok dacára mindent tagadott.

Árvai Tünde

*

Ha szívesen megismerne egy hasonló történetet, amely az 1950-es években Angliában játszódik, akkor ajánlom megtekintésre a Vera Drake (2004) című filmet. (A róla szóló ajánlóm, összefoglalóm itt olvasható.)

Kapcsolódó olvasmány: Papp József: Bábaképzők Debrecenben: az Öreg Asszonyok Társaságától a klinikai képzésig